A 2020-2021-es tanévben elnyert pályázat keretében hetedik évfolyam helyett az idei tanévben nyolcadik évfolyamos diákjainkkal vettünk részt 2022. április 4-8. között a Bethlen Gábor Alapítvány által szervezett „Határtalanul” programban. Iskolánk 40 tanulója 4 kísérőtanárral indult útnak április 4-én, hétfőn reggel az iskola elől. Már itt csatlakozott hozzánk idegenvezetőnk, Márton Alpár, aki az első pillanattól kezdve ízes magyar beszédével, kedvességével, közvetlenségével nagyon szimpatikus lett mindannyiunk számára.

A korai indulás ellenére hamar jó hangulat uralkodott a buszon, szinte észre sem vettük, már a határon voltunk. Egy gyors ellenőrzés után folytathattuk is utunkat, melynek első állomása Nagyvárad volt. Rövid, ám annál tartalmasabb városnéző körútra indultunk. Az időjárás itt még nem kedvezett túlzottan a sétának, erős, hideg szél fújt. Idegenvezetőnk érdekes történetekkel, rengeteg információval szórakoztatott bennünket, miközben végigjártuk a város nevezetességeit. Megnéztük a szecessziós palotát, a Városháza épületét, a gyönyörű templomot, majd az Ady-szoborcsoportot is. Fagyos sétánk után ismét buszra szálltunk és továbbindultunk Kolozsvárra. Útközben tartottunk egy kis ebédszünetet Királyhágón, ahol szendvicseinket a csodálatos kilátásban gyönyörködve fogyasztottuk el. Sokan megosztották ennivalójukat a parkolóban sétálgató, szimatoló kutyákkal is, akik az ennivaló mellett egy-két jó szót és sok simogatást is nagyon szívesen fogadtak.

Kolozsváron továbbra is metsző hideg szél fogadott bennünket, városnéző körutunk felénél pedig még a hó is elkezdett szállingózni. Vacogva hallgattuk Alpár színes és érdekes tájékoztatását a város különleges épületeiről. Elsétáltunk Mátyás király szülőházához, a Főtéren található szoborcsoportnál készítettünk egy csoportképet, majd körbesétáltuk a monumentális Szent Mihály templomot. A téren körbetekintve megcsodáltuk a város életét meghatározó épületeket, illetve több nemesi család házát is. (Plébánia-ház, Bánffy-palota, Lábasház – Jósika-palota, Rhédey-palota, Continental Szálló, Városháza, Hintz ház – Gyógyszerészeti Múzeum.)

Városi körsétánk befejeztével ismét buszra szálltunk és elindultunk első szálláshelyünkre, Magyarlónyára. Itt falusi turizmus keretében kedvesebbnél kedvesebb vendéglátóink fogadtak bennünket a falu 6 különböző vendégházában. Az előzetes beosztás alapján elfoglaltuk szállásainkat, ahol házigazdáink bőséges és ízletes vacsorával kínáltak bennünket.

Másnap, azaz kedden reggel szintén bőséges reggeli után elköszöntünk új ismerőseinktől, s folytattuk kalandozásunkat. Csodálatos erdélyi tájakon utaztunk át, ahol rendkívül tájékozott idegenvezetőnk érdekesebbnél érdekesebb történetekkel, anekdotákkal szórakoztatta kis csapatunkat. Sok program várt ránk ezen a napon is, egymást érték az izgalmas látnivalók. Első állomásunk a tordai sóbánya volt, amelyen végigsétálva megcsodálhattuk a természet egy újabb különlegességét. A bányában található csónakázótó partján még egy rövid relaxációs gyakorlatra is sort kerítettünk, ami ránk is fért a rengeteg lépcsőzést követően. Innen a Sóháton át Szovátára vezetett utunk. Egy újabb csoda tárult elénk, amint végigsétáltunk a városka villákkal és üdülőkkel övezett főutcáján, hogy aztán a térség legnagyobb geotermikus tavát, a kiterített medvebőrhöz hasonlatos alakú Medve-tavat járjuk körbe. Az időjárás szerencsére kegyes volt hozzánk, itt már csodálatos napsütésben, kellemes melegben barangolhattunk.

A Medve-tó után nem pihenhettünk sokat, hiszen hamarosan megérkeztünk Szejkefürdőre, ahol egy újabb séta várt ránk: egy domboldalon felfelé haladva számos székelykapu során áthaladva értünk fel a legnagyobb székelynek tartott Báró lengyelfalvi Orbán Balázs síremlékéhez. Idegenvezetőnk itt is lenyűgözött bennünket széleskörű tudásával, érdekes történeteket mesélt. Megtudhattuk, hogy a legutolsó székelykaput maga Orbán Balázs készíttette még életében, s ez alatt nyugszik holtában. Útközben sort kerítettünk még egy kis borvíz-kóstolásra is, ám ez nem nyerte el igazán tetszésünket, a gyerekeknek különösen nem ízlett.

A nap végén fáradtan, de rengeteg új élménnyel és tudással gazdagodva érkeztünk meg következő szálláshelyünkre, Tusnádfürdőre, a kempingbe. Vadász-Szatmári Huba, a tábor vezetője és hűséges társa, Alíz kutya szívélyes fogadása után elfoglaltuk faházainkat, majd átsétáltunk a néhány száz méterre található fogadóba, ahol ismét finom vacsorával vártak bennünket. Vacsora után természetesen nagy jövés-menés volt a tábor területén, hiszen nyolcasával voltunk elszállásolva és persze mindenki látni akarta mindenki házát, hosszasan folyt még a társasági élet, a beszélgetés, társasjátékozás.

Harmadik napunkon nem ültünk buszra, hiszen reggeli után a környékbeli hegyeket hódítottuk meg. Délelőtt a tábor melletti hegyoldal tetején található Sólyomkőhöz vezetett minket Alpár, gyakorlott túrázóhoz méltón, kemény tempót diktálva. A látvány azonban, ami a végén fogadott bennünket, kárpótolt minden fáradságért. Visszatérve a táborba kis pihenőt kaptunk, elfogyasztottuk ebédre kapott szendvicseinket, majd egy kicsit könnyebb, kicsit rövidebb túrára indultunk: Tusnádfürdő egy másik turista-útvonalán az Apor-bástyához jutottunk el. Innen is csodálatos kilátás nyílt az egész városra és a környező vidékre. Útközben megálltunk egy kis borvíz-kóstolásra ismét, a város központjában, ám az íz továbbra sem nyerte meg tetszésünket.

Másnap reggel, csütörtökön, sajnos több tanulónk és egy kolléganőnk is lebetegedett, belázasodott, pedig újabb nagy kaland várt ránk. Mindannyian buszra ültünk és a Szent-Anna tóhoz indultunk. Útba ejtettük egy rövid pihenő erejéig a Kovászna belvárosában található Pokolsár nevű iszapvulkánt. A Szent-Anna tóhoz érkezve a betegek a buszon maradtak, mert annyira gyengék voltak, hogy nem tudták volna végigsétálni a napot. Először a Mohos tőzegláp felé vettük az irányt, amiről megtudtuk, hogy ilyenkor még nem sok növény nyújt olyan szép látványt, mint nyáron. Ezeket fényképek segítségével mutatta be idegenvezetőnk, majd elindultunk a kis fapallókon a láp belsejébe. Ám alig értünk a kiépített rész végére, hatalmas kiabálást hallottunk a bejárat felől. A terület gondnoka kiabált utánunk, hogy azonnal el kell hagynunk a Mohost, mert a hátunk mögött medvét láttak szaladni felénk. Nagy riadalmat keltett ez, főleg a felnőttekben, a gyerekek pedig inkább látni szerették volna azt a medvét közelről is. Végül ép bőrrel kijutottunk mindannyian biztonságosabb területre, a medve pedig jól elkerült minket. Ezután kicsit továbbsétálva, egy meredek domboldalon kiépített gyalogösvényen haladva lejutottunk a szemet kápráztató Szent-Anna tó partjára. Megpihentünk a kis padokon, közben túravezetőnk csak mesélt és mesélt érdekesebbnél érdekesebb történeteket, tudnivalókat a tóról és környékéről, mi pedig ámulva hallgattuk. Amikor egy-egy medvés történet hangzott el, akkor bizony néhányan aggódva néztünk körbe, be a fák közé, fel a domboldalra, hogy minket vajon nem fog-e meglepni egy-egy jól megtermett példány. Végül a nagy élmény elmaradt, nem találkoztunk eggyel sem, sőt messziről sem láttunk. Szerencsésen visszasétáltunk a buszhoz és fáradtan, de csodás élményekkel tértünk vissza Tusnádfürdőre, ahol ismét nagyon finom vacsorával vártak vendéglátóink. Kis betegeinknek még gyógyteát is főztek, a vacsorát is becsomagolták, hogy a kempingben ehessék meg.

Utolsó napunkra ébredve sajnos a betegek száma nem csökkent, állapotuk is csak nagyon picit javult, így a betervezett programok közül kicsit szelektálnunk kellett. Végül hazafelé tartva, amikor az Erdővidéken, Brassón, a meseszép hófödte Fogarasi Havasokon át haladtunk, érintve Nagyszebent, Szászsebest, Szászvárost, Dévát, csak Aradon álltunk meg egy rövid pihenőre, ahol megnéztük és megkoszorúztuk a 13 vértanú sírhelyét és emlékművét. Idegenvezetőnk, Alpár ezúttal is nagyon érdekesen mesélt nekünk az eseményekről, a vértanúkról, az emlékhellyel kapcsolatos tudnivalókról. Méltó zárása volt ez a megemlékezés csodálatos, élményekkel teli erdélyi utazásunknak, melyre mindannyian szívesen emlékszünk majd vissza nagyon sokáig.